Kávé világnapja

Miért fontos a kávé világnapja a számunkra? Mert a kávé a mindennapjaink része, a kávézás egyes embereknél szinte már szertartássá vált. Van akinek be sem indul addig a napja, amíg nem fogyaszt el egy finom, illatozó feketét.

Ebből az alkalomból megtudhatod, hogy mikor van pontosan a kávé világnapja, honnan ered és mióta tartjuk számon ezt a napot. Ezen túl ejtek néhány szót a kávézási szokásokról is.

Kávé világnapja, a kávézás ünnepe: a pontos dátum

Kávé világnapja, kávézás ünnepe

A kávé világnapja minden évben szeptember 29-én van.

Az első kávéhoz kapcsolódó ünnepre Japánban került sor az 1980-as évek elején. Ez még nem volt hivatalos világnap, csak megemlékeztek a kávézásról.

2009 óta szeptember 29-én az egész világ a finom fekete ital világnapjáról beszél.

Joggal vetődik fel a kérdés: miben nyilvánul meg ez az ünnep a hétköznapok között? Azt gondolom, hogy a kávéházaknak egyenesen kötelező erről a napról megemlékezni. Akár egy különleges kávé elkészítésével, bemutatásával, akár egy napos akciókkal. Ez a kávézók feladata.

Te egyszerűen megünnepelheted ezt a napot. Vagy megiszod az aznapi frissen főzött kávédat, vagy Te is inkább egy különleges, új ízt próbálsz ki.

Bárhogy is lesz, ne feledd: szeptember 29-e a kávé ivás világnapja. Érdemes ezen a napon felkeresni a kávézókat, vagy beszerezni egy kávékülönlegességet.

Kávézási szokások

A kávézási szokások szoros összefüggésben vannak az elkészített kávé típusával.

Legtöbben manapság is a hagyományos módon elkészített, klasszikus pörkölt kávékból főzött italokra esküsznek, de a kávéfogyasztók között egyre népszerűbbek az instant kávék és a kapszulás kávék is. Utóbbiak nagy előnye a hagyományos kávé mellett az, hogy számtalan módozatú ízesítéssel kerülnek forgalomba és az elkészítésük sem művészet.

A hagyományos kávé fogyasztói általában megadják a módját: forrón fogyasztják a feketét és nem mulasztanak el egy-két korty vizet meginni a kávé előtt. Ezzel készítik elő az ízlelő bimbókat az utánozhatatlan kávéíz fogadására.

Az igazi ínyencek szerint sem cukrot, sem tejet, sem mást nem szabad a kávéba tenni.

Szeptember 29 dátuma Magyarországon

Szeptember 29-e a kávézás világnapja, azonban ez a dátum Magyarországon elsősorban más miatt nevezetes. 1848-ban ezen a napon a pákozdi csatában a magyar honvédsereg megállítja Jellasics tábornagy, horvát bán császári hadseregét.

Ez teszik, ezt megosztom...
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Scroll to top